Dúsabb haj, hosszabb szempillák? Kiemelt

Ezek szinte minden nő álmai, s a cél elérésének érdekében képesek vagyunk komoly ezreseket otthagyni egy-egy termékért. Pedig erre semmi szükség, hiszen van jóval olcsóbb megoldás is.

A csodaszer

Ebben a cikkben tulajdonképpen egy természetes olajról lesz szó, amit a ricinusnövényből sajtolnak.
A ricinusolaj eredetileg hashajtóként szolgált, s kiválóan teljesíti is ezt a feladatát a mai napig. Ezen funkciója mellett használják gyulladáscsökkentőként, bőrápolóként és természetesen különböző szépségpraktikák alapjaként.

Dúsabb haj

A ricinusolaj táplálja a hajhagymákat, ezáltal pedig segíti a haj növekedését, fényesebbé, selymesebbé tételét, ráadásul alkalmazása során a hajhullás mértéke is csökkenthető.
Segítségével a hajszálak erősebbek lesznek, nem fognak töredezni, könnyebben lehet őket kezelni.

Így használd a hajadra: A ricinusolaj sűrűbb a többi olajnál, ezért érdemes 1-2 percig meleg vízbe tenned az üvegcsét, hogy folyósabb állagú legyen. A ricinusolajat a hajtöveidre kell feltenned, a hajhagymáidba belemasszíroznod. Ha ezzel megvagy, akkor nyugodtan megfésülheted a hajadat, hogy az olajból a hajszálakra is kerüljön, illetve a hajvégekre is tehetsz egy keveset. A hajadat ezt követően tekerd be folpackkal, majd tegyél rá egy törölközőt, hogy a tincsek melegen legyenek, és az olaj még jobban kifejthesse a hatását.
A pakolást érdemes legalább 1-2 óráig fennhagynod, de ha törölköző helyett sapkát húzol, akkor akár egész éjszakára is nyugodtan így maradhat a frizurád.
Az olaj eléggé ragaszkodik a hajhoz, ezért általában legalább kétszer meg kell mosnod, hogy ne maradjon zsíros hatású a frizurád.

Szerintünk: Még csak 1-2 hónapja használom a ricinusolajat a hajamra. Hetente egyszer, vagy kétszer egész éjszakára fennhagyom az olajat a hajamon, és kiegészítem a kezelést egy fodrászkellékesnél beszerezhető hajpakolással. Kétségtelenül erősebb, puhább és fényesebb a hajam, néhány hajszálam feltűnően vastag lett, ám számottevő növekedést ez idáig nem vettem észre.

Hosszabb szempillák

Már egyre több termék van a piacon, amikkel a szempillákat lehet ápolni. És valóban szükségük is van a gondoskodásra, hiszen sokan szinte minden nap kifestik őket. Ám ezek a termékek általában nem olcsók, sőt, sokszor drágábbak, mint az ápoló olajjal dúsított szempillafestékek.

Így használd a szempilláidra: A ricinusolajat egyszerűen fel kell kenned a szempilláidra, mintha csak kifestenéd őket. Használhatod egyszerűen az ujjaidat, de kipróbálhatod a fülpiszkálót is, ám a célra leginkább egy kiszuperált és gondosan letisztított szempillaspirál-kefe felel meg.

Szerintünk: Már két hét után észrevettem, hogy nőttek a szempilláim. Ez idő alatt, minden este egy régi szempillaspirál-kefével bekentem a szempilláimat, és egész éjjel fennhagytam rajtuk. Persze az éjjeli forgolódás alatt az olaj jelentős része lejött, de úgy néz ki, így is elegendő tápanyag jutott a szempillatöveimre. Kifestve főleg jól látható az eredmény, 1,5-2 milliméterrel biztosan hosszabbak lettek a pilláim. Ami pedig még jobb, hogy a hétköznapokra már egy réteg festék is elegendő, csak hétvégente szoktam két réteget feltenni, de így szinte olyan, mintha műszempilláim lennének.

És ami még jobb…

Ami pedig a legjobb az egészben, hogy 30 ml olajat kb. 200 Ft-ért megvehetsz a patikában. Ha a szempilláidra és a hajadra is használod, akkor ez az adag kb. 3-4 hétig elegendő.

26 hozzászólás

  • Hozzászólás hivatkozás Kitty 2012. március 17. Írta: Kitty

    Azta, ez nagyon jól hangzik, tuti hogy ki fogom próbálni, köszi a cikket! :)

  • Hozzászólás hivatkozás Administrator 2012. március 18. Írta:

    Nagyon szívesen, reméljük neked is hasznos lesz majd :)

  • Hozzászólás hivatkozás bii 2012. március 18. Írta: bii

    nekem is használt a szempillámra, hosszabb, dúsabb lett. a hajam fényesebb tõle, de hajnövekedést/dúsulást még nem vettem észre. :/

  • Hozzászólás hivatkozás Kitty 2012. március 18. Írta: Kitty

    Szia kedves szerkesztõ! Azt szeretném kérdezni, hogy miután feltettem a hajamra vagy a szempillámra az olajat, le kell mosni, vagy rajtamaradhat? Ha éjszakára úgy hagyom a hajam, akkor reggel mossam meg? Köszönöm elõre is válaszod.:)

  • Hozzászólás hivatkozás Szöszike 2012. március 19. Írta: Szöszike

    nekem az lenne a kérdésem, hogy vizes hajra kell ezt feltenni?

  • Hozzászólás hivatkozás Administrator 2012. március 19. Írta:

    Ezt mindenképpen le kell mosni a hajadról, és általában kétszer kell megmosni, hogy teljesen kijöjjön. A szempilládról valószínûleg ledörgölöd, de természetesen azt is megmoshatod.

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.